Szüleimet végre rávettem, hogy látogassunk el kedvenc nagynénémékhez (hú de nehéz szó!). Ők Veresegyházon laknak, naaagy-nagy kertes házban, és van egy nyuluk is. Meglepő, hogy nyúlról írok, amikor azelőtt sohasem láttam ilyet, de most mindent bepótoltam.

Ez a nyúl nevű szőrcsimbók valami nagyon gyors állat, jó két órát kergettem kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de egyszer sem sikerült elkapnom, pedig igyekeztem ám, de nagyon. Kergetőzés közben minden egyes általa állított (ásott) gödörcsapdába beleléptem, de a végén kiszúrtam vele: nekiláttam tervszerűen mindbe szándékosan belelépni, mélységmérés és átmérőszámítás után kivétel nélkül mindet képes voltam elkerülni.

Volt ott még két kutya, egy naagy lapospofájú (azt mondták, boxer, de nem láttam verekedni) meg egy kicsi, kilógó nyelvű (valami palotapacsni), na ők aztán a jó fejek. A kicsi az egyfolytában ugatott engem, aztán meg szagolgatott, aztán már azt sem, hanem odament a Nagyihoz, és ott aludt mellette. A nagykutya az nagyon nagy volt. Amikor felém jött, egy kicsit megilletődtem, de szerencsére valamiért jól megijedt tőlem, mert nem jött közelebb, csak szagolgatott. Utána már bátran adtam csapit a fenekére, jól megugrott, de úgy kell neki, minek olyan nagy?

Aztán amikor hazaértünk, már sötét volt, de azért egy puccos fenekű szaladgálást levágtunk Apával a lakásban (csak én voltam puccos, Apa nem akart kötélnek állni). Utána Anya odatette a talpamat Apáéhoz, és valami olyamit mondott, hogy "nézd, a fiad talpa már a tiédnek a fele, egykét év, és elhagy téged!" Erre én nagyon büszke lettem, mert hát ugye nem minden kisfiú képes ekkora teljesítményre ennyi idősen...

Most már elmegyek alukálni, mert ez a nyúlállat nagyon kifárasztott, itthon két nap alatt sem szaladgálok ennyit, mint ez után. Jóéccakát minden kedves olvasómnak, olvassatok legközelebb is!